Tamási Ãron
Ãnekes madár
RendezÅ: Béres László
Bemutató: 2018. szeptember 28.
- székely népi játék
Büszke vagyok rá, hogy a kaposvári SzÃnház csapatának tagja lehetek. Számtalan elhivatott, remek szakembert ismerhettem megaz elmúlt években. VezetÅként elsÅdleges feladatomnak a szolgálatot tekintem. Olt Tamás művészetiigazgató kollégámmal karöltve mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az évtized fordulójánmindenki büszkén mondhassa Kaposváron: új legenda született.
Hálásak vagyunk, hogy kitartanak mellettünk az átépÃtés ideje alatt, hiszen közönség nélkül nincs szÃnház.


A kaposvári Csiky Gergely SzÃnháznak köszönhetem az életemet. Ãdesapám eme szÃnház világot jelentÅ deszkáin kezdte pályáját,édesanyám mint fiatal csellista, a zenekari árokban gazdagÃtotta a szimfonikus hangzást. Ãgyhozta el a szÃnház az életen át tartó szerelmet szüleim számára, amely gyümölcseként magam isvilágra jöttem. Mindent el fogok követni, hogy megszolgáljam ezt az ajándékot. Kötelességünk,hogy tanulva tanÃtsunk, hogy lényegi és fontos kérdéseket tegyünk fel, hogy szórakoztassunk,romantizáljunk, könnyÃtsük embertársaink életét, szÃnesÃtsük azt, kizökkentsük és felrázzuk,meghassuk és kitárjuk a lelkét, életre hÃvjuk és bátorÃtsuk. Amennyiben az olcsó szórakoztatásttűzném ki céljául, semmiben nem különböznék egy valóság show szerkesztÅjétÅl, vagy egy kakasviadalszervezÅjétÅl.
KÃvánok tehát Ãnöknek sok minÅségi élményt, szórakozást, szÃnesedést, felrázódást, meghatottságot és lelki szárnyalást, romantikátés vidámságot, életörömöt!
RendezÅ: Béres László
Bemutató: 2018. szeptember 28.
- székely népi játék
RendezÅ: Tasnádi Csaba
Bemutató: 2018. november 16.
- zenés vÃgjáték
Két fiatal szerelmes (Gondos Magdó és Kömény Móka) kálváriája abból ered, hogy Magdó két idÅsödÅnÅvére titokban húguk választottja, Móka után epekednek annak ellenére, hogy két falubeli öreglegényÅket is eljegyezte már évekkel korábban. A két nÅvér mindent elkövet, hogy a fiatalembert megszerezze.
RendezÅ: Béres László
Bemutató: 2018. szeptember 28.
FÅbb szerepekben: Szvetnyik Kata, Német Mónika, Mikecz Estilla, Fándly Csaba, MohácsiNorbert, Krausz GergÅ, Varga Zsuzsa, Tóth M. Ildikó, Stefánszky István, Szvath Tamás
Ãva és Zsuzsa válóperes ügyvédhez készülnek, amikor csatlakozik hozzájuk Jolán, aki szintén kedvetkapott a váláshoz. Három nÅ, három korosztály, három különbözÅ indok.
Indul az önfeledt szórakozást kÃnáló komédia, amelyben többek között olyan ismert slágerek csendülnekfel, mint a âNem leszek a játékszeredâ, a âPéldául teâ vagy a âMost kéne abbahagyniâ.
RendezÅ: Tasnádi Csaba
Bemutató: 2018. november 16.
FÅbb szerepekben: Sarkadi Kiss János, Nyári Szilvia, Benedek Dániel, Szvetnyik Kata,Nyári Oszkár, Csonka Ibolya, Szabó Nikolett
Roxie Hart, kétes hÃrű lebujok táncosnÅje arról álmodik, hogy egy napon Å is Velma Kelly, a népszerű revüsztár nyomába érhet.Ez viszonylag hamar sikerül is neki, de nem úgy, ahogy eredetileg képzelte. Emberölés miatt börtönbekerülnek mindketten. Velma kettÅs gyilkosságának hÃrét felkapja a sajtó â mindaddig, amÃg Roxiesztorija érdekesebbé nem válik az olvasók számára. Megúszni a halálbüntetést csak egy módon tudják:a ravasz sztárügyvéd, Billy Flynn segÃtségét kérik, hogy mossa Åket tisztára a média segÃtségével.De vajon elegendÅ-e a médiafogyasztók szimpátiája ahhoz, hogy kimondják rájuk a felmentÅ Ãtéletet?RendezÅ-koreográfus: Bemutató:
RendezÅ: Bozsik Yvette
Bemutató: 2018. december 21.
FÅbb szerepekben: ZsÃros Linda, Mikecz Estilla, Sarkadi Kiss János, Nyári Szilvia, MohácsiNorbert, Krausz GergÅ, Benedek Dániel, Szabó Nikolett, Tóth M. Ildikó
Mária és Erzsébet. Skócia és Anglia királynÅi. Unokatestvérek. Mária a börtönben, Erzsébet a trónon, de mindketten foglyok.Mária fogságának oka saját dühe, Erzsébeté saját hatalma. Gyűlölik egymást, de életük összefonódik.Ãllandó versengés, az ész és az érzelem harca. Hatalom, összeesküvés, szerelem, árulás. Ãs egykivégzés.
RendezÅ: Kéri Kitty
Bemutató: 2019. március 29.
FÅbb szerepekben: Varga Zsuzsa, Mészáros Sára, Sarkadi Kiss János, Nyári Szilvia, KrauszGergÅ, Csonka Ibolya, Hunyadkürti György, Szvath Tamás, Kalmár Tamás, Német Mónika
A nÅk iskolája középpontjában természetesen a házasság áll. A férj, Arnolphe retteg attól, hogy hűtlenség kerül a házasságaszentélyébe, végtelen hiúsága arra késztette, hogy nevelt lányában lássa meg leendÅ csalhatatlanfeleségét. Ahogy az lenni szokott, a leány szÃvét már elrabolták, ráadásul nevelÅapja legjobbbarátjának fia az, aki szerelmet Ãgért a lánynak. A bonyodalmat csak tovább fokozza, hogy a hÅsszerelmes ifjú maga meséli el Arnolphe-nak a légyottot⦠Ãgy kezdÅdik a szerelmi perpatvarâ¦a vérbelikomédiát Babarczy László rendezésében láthatja a kaposvári közönség.
RendezÅ: Babarczy László
Bemutató: 2019. április 19.
FÅbb szerepekben: Fándly Csaba, Mohácsi Norbert. Szvetnyik Kata, Szabó Nikolett, NyáriOszkár, Gyuricza István, Kósa Béla, Serf Egyed
RendezÅ: Rajkai Zoltán
Bemutató: 2019. május 18. (Åsbemutató)
- tantermi dráma
A közeg mindenki számára ismerÅs lehet, mindannyian jártunk iskolába, mindannyiunk számára meghatározó élmények tárháza volta helyszÃn. DiákcsÃnyek, versengések, szerelmek â és a hatalommal való visszaélés sok megnyilvánulásánakhelyszÃne is lehet egy/az iskola. Tanár-diák, igazgató-tanár, szülÅ-diák, diák-diák közötti aszimmetrikuskapcsolatokról szól a darab, ahol valaki(k) visszaél(nek) azzal, amit általában nem is érdemeltekmeg. Bár a humornak is fontos szerepe van a történetben, valójában véresen komoly a dolog, ésegy tragédia lehetÅsége is felsejlik.
Az Osztályvigyázz! jelenetei nem elsÅsorban Ãrói fantázia szüleményei. A szerzÅk, a szÃnészek elsÅsorban saját â közvetettvagy közvetlen â élményeikbÅl merÃtenek, olyan élményeket élnek át újra (a nézÅkkel együtt),amelyek sok év, akár évtized múlva sem tűntek el a feledés homályában, amelyek meghatározóakvoltak számukra. FelnÅttként visszanézve nemcsak az emlékezés és az emlékeztetés felelÅsségeadatik meg, de a lehetÅség is arra, hogy rámutassunk a âhatárátlépésekreâ. Azokra a pontokra,amikor valaki â megszokásból, ösztönbÅl vagy jelzéseket rosszul értelmezve â nem a megfelelÅdöntést hozza, s ezzel megsért, megbánt, megaláz mást/másokat. Tapasztalataink szerint effélehelyzetbÅl még mindig nagyon sok van az iskola közegében.
RendezÅ: Fándly Csaba
Bemutató: 2019. január 12.
FÅbb szerepekben: Kalmár Tamás, Varga Zsuzsa, Stefánszky István, Szvetnyik Kata
A korai menyegzÅ egy, a Csiky Gergely SzÃnház számára készülÅ darab, amely alapjául a legszebb régi magyar hagyományok szolgálnak,Berecz András gyűjteményének felhasználásával. A család öröme, az ünnepi készülÅdés, a szerelem,a házasság, a gyermekvárás és egyáltalán minden olyan csoda keresése, amiért érdemes emberkéntélni. Egy család története a költÅi szÃnházon keresztül.
RendezÅ: Olt Tamás
Bemutató: 2019. február 16.
FÅbb szerepekben: Tóth Eleonóra, Csonka Ibolya, Gyuricza István, Mészáros Sára, BenedekDániel, Fándly Csaba, Szvetnyik Kata, Serf Egyed
A tizenéves Medina a földi Paradicsomba, a kaliforniai Palos Verdesbe költözik a családjával. Ãgy tűnik, hogy új, boldogfejezet kezdÅdik a famÃlia életében, a régi bajok azonban hamarosan újra a felszÃnre törnek.Medina szüleinek házassága ugyanis szétesÅben van, az édesanyja az érzelmi szabadesés spiráljábakerül, az ikertestvére pedig a kábÃtószer rabja. Medinának minden erejére szükség van ahhoz,hogy összetartsa családját. A nagysikerű regénybÅl készülÅ tantermi elÅadás Rajkai Zoltán rendezésébenlesz látható.
RendezÅ: Rajkai Zoltán
Bemutató: 2019. május 18. (Åsbemutató)
FÅbb szerepekben: Mészáros Sára, Stefánszky István, Csonka Ibolya, Kalmár Tamás, BenedekDániel
RendezÅ: Tóth Géza
Bemutató: 2018. szeptember 19.
gyermekelÅadás - nagyszÃnpad
RendezÅ: Gulyás Anna
Bemutató: 2019. március 12.
Pöttöm elÅadás - stúdió
RendezÅ: Béres László
Bemutató: 2018. szeptember 28.
ifjúsági elÅadás - székely népi játék
RendezÅ: Olt Tamás
Bemutató: 2017/2018-as évadban.
ifjúsági elÅadás - zenés örömjáték
- Ãrjál nekem egy mesét.
- MirÅl?
- A kacsakirályról meg a kacsa-királykisasszonyról.
- Két kacsáról?
- Igazából nem kacsák ám!
- Hanem?
- Valódi király meg valódi királykisasszony. Csak a gonosz boszorkány elvarázsolta Åket.
Szegény Dzsoni a világ legszabadabb emberének gondolja magát, aztán megismerkedik Ãrnikával, Ãstör király lányával. Onnantólkezdve a saját szÃvének rabja lesz. Å szerelmes Ãrnikába, és Ãrnika is belé. A boldogságukbeteljesedéséig azonban még sok kaland vár rájuk.
Lázár Ervin meséje örökérvényű mű a szerelemrÅl.
Korosztály: 5+
RendezÅ: Tóth Géza
Bemutató: 2018. szeptember 19.
FÅbb szerepekben: Tóth Eleonóra, Szabó Nikolett, Benedek Dániel, ZsÃros Linda, GyuriczaIstván, Kósa Béla, Serf Egyed, Kalmár Tamás
Mi lesz velünk, amikor elér hozzánk a kamaszkor? Miért lesz mindenki, akit addig szerettünk, ellenség?Van-e különbség abban, ahogy egy fiúból férfi és lányból nŠlesz? Milyen utat jár ez a két nemaz igenig?
Andersen meséje Gerda és Kay, két kamaszkorba lépÅ fiatal története. Egyik szÃvét megfagyasztja a HókirálynÅ, a másik pedigtűzön-vÃzen keresztül utánamegy és felolvasztja azt. Igen, a lány. Megküzd az elébe gördülÅ akadályokkal,hogy bizonyságot szerezzen: akit elveszÃtett azt nem veszÃtette el igazán. Ha elbukik, feláll,és a végsÅkig megy célja felé. Ãs aki megérdemli, az mindig megkapja a segÃtséget. Vagy egy varjúpártól,vagy egy kiskirálylánytól, vagy épp egy szarvastól... a szeretet tényleg mindent legyÅz.
Korosztály: 5+
RendezÅ: Váradi Szabolcs
Bemutató: 2019. január 24.
FÅbb szerepekben: Mikecz Estilla, Krausz GergÅ, Tóth M. Ildikó, Nyári Oszkár, ZsÃrosLinda, Mohácsi Norbert, Nyári Szilvia, Sarkadi Kiss János, Német Mónika, Hunyadkürti György,Szvath Tamás
A bohókás, a gyermeki szemszögbÅl a szülÅi, rendezett, gondosan tervezett elfoglaltságokkal foglalatoskodómedve, Misha, aki ugyanakkor végtelenül kedves és törÅdÅ a kicsikre jellemzÅ szétszórtsággal,nyitottsággal és vehemenciával, és végtelen érdeklÅdéssel folyamatosan felbukkanó Másával, akislánnyal, tökéletes párost alkotnak, hogy a világban rejlÅ lehetÅségekkel és esetleges veszélyekkel,az évszakokhoz és a mindennapi tevékenységekhez kötÅdÅ szabályszerű viselkedést, ugyanakkor akreativitás felszabadÃtó erejét is megtanÃtsák a kicsiknek.
Korosztály: 1â5 évesek részére
RendezÅ: Gulyás Anna
Bemutató: 2019. március 12.
FÅbb szerepekben: ZsÃros Linda, Stefánszky István, Kósa Béla
Mit tesz egy csapat fiatal lány, illetve egy maréknyi hasonkorú fiú szabadidejében? Ugyan mihez is nyúlnának eltöltendÅ acsevegÅ idÅt? Hangszerekhez... Aki pedig másra gondolt, az okvetlenül piruljon fülig! Annál isinkább, mert hÅseink nem várják tátott szájjal a sült galambot - egyrészt azért, mert Åk a szerelemreés sikerre éhesek, másrészt meg a galamb amúgy is olyan piszkos és goromba állat. Bizony hÅseinknagy fába vágják a gitárjukat, amikor is nekilátnak egy megakoncert megszervezéséhez...
RendezÅ: Olt Tamás
Bemutató: 2017/2018-as évadban
RendezÅ: Kéri Kitty
komédia
RendezÅ: Zakariás Zalán
film-történet
RendezÅ: Sarkadi Kiss János
tragikomédia
RendezÅ: Dávid Zsuzsa
zenés est
RendezÅ: Rajkai Zoltán
nagyvárosi történet
RendezÅ: Zakariás Zalán
komédia
RendezÅ: Fándly Csaba
tantermi dráma
RendezÅ: Olt Tamás
zenés örömjáték
RendezÅ-koreográfus: Blaskó Borbála
Pöttöm elÅadás
RendezÅ-koreográfus: Góbi Rita
Pöttöm elÅadás
| Erkély | Földszint | |
|---|---|---|
| GyermekelÅadások | 1.500Ft | |
| Stúdió-elÅadások | 2.250Ft | |
| NagyszÃnpadi elÅadások | 2.290Ft | 3.300Ft |
| NagyszÃnpadi bemutatók | 3.300Ft | 3.700Ft |
| Operett elÅadások (délutáni / esti) | 4.500Ft | 5.500Ft |
| Pöttöm elÅadások (1-5 évesek részére) | 950Ft | |
| Csoportos pöttöm jegyvásárlás esetén | 700Ft / fŠ|
| Csiky bérlet | 5 elÅadás | 15.100Ft |
| FelnÅtt bérlet | 5 elÅadás | 13.000Ft |
| Diák, nyugdÃjas bérlet | 5 elÅadás | 9.200Ft |
| Csoportos vidéki diákbérlet | 5 elÅadás | 8.300Ft |
| FÅpróba bérlet | 5 elÅadás | 8.200Ft |
| Gyermek bérlet | 2 elÅadás | 2.700Ft |
| Jókai ifjúsági bérlet | 2 elÅadás | 3.600Ft |
| Kamasz bérlet | 2 stúdió elÅadás | 2.900Ft |
| Stúdió bérlet | 3 elÅadás | 4.900Ft |
| Operett bérlet | 3 elÅadás | 15.100Ft |
| Kredit bérlet (KE hallgató részére) | 3 elÅadás | 4.500Ft |
| Karzat bérlet | 5 elÅadás | 5.500Ft |
Vásárolja meg bérletét egyszerűen, néhány kattintással!